(Milyen jó is ez a közösségi oldal, legalább a levelezések böngészése közben újraélhetem, hogy mi is történt és hogyan is történt)…
Nos, amíg nem jött el annak a bizonyos közös kávézásnak az ideje, addig napi kapcsolatban voltunk egymással…de komolyan.
Nem egyszer került napközben a telefonom lemerült közeli állapotba (töltő persze nuku) a sok e-mail váltás miatt. Írtunk mindenről, viccet csináltunk mindenből. Képesek voltunk az ebédet is kitárgyalni, ki mit eszik, kivel eszik, stb. Persze, ne úgy képzeljétek el, mint egy csöpögős lányregényben (“Édesem, nélküled kanalazni ezt a tárkonyos pulykaragulevest felér egy kínzással, igaz a leves után elfogyasztott sütemény édes íze a Te pillantásod édességével vetekszik :-P”).
Nem, nem. Hatalmasakat szócsatáztunk :-). Egy ilyen csatázás közben jött a kérdés: “Szereted a Belga csokit?”…..viccelsz velem? KI NEM SZERETI A BELGA CSOKIT? :-). Mivel ebben az időben naaaaaagyon sok csokit/édességet ettem, szinte minden nap “megjutalmaztam” magam az épületben található étteremben kapható óriás islerrel. Ezzel persze kaptam is a vérszívást, így mondtam neki, hogy egye fene, majd valamikor viszek neki islert.
A kávézásra hogyha jól emlékszem egy szerdai napon került sor. Munka után haza, fürdés, majd következett a szokásos műsor, Mit vegyek fel? címmel.
Már éppen elkészültem volna, amikor csörgött a telefon, Ő volt az. Azért hívott fel, hogy jelezze kicsit késni fog, de mivel egy Budapesthez közeli helyen dolgozik és autópályán jön ezért tényleg igyekszik. Nos, ebből a rövidnek szánt hívásból hosszabb idő lett olyannyira, hogy a ház elé érve tette le a telefont. Akkor, indulás :-).Kint várt, hatalmas mosollyal az arcán…na, erről már felismertem :-).
Ajtó kinyit előttem, ülésre huppantam…volna. Ugyanis ott várt a CSOKI! Nyamm….
(Mielőtt azt hinnétek, hogy nem tartottam magamat az ígéretemhez, szeretném elmondani, hogy én is vittem ám neki islert.)
Elindultunk kávézni……nos, azt hittem repülni fogunk vagy ilyesmi. Az autó belülről olyan volt, mint egy űrhajó….én ilyen műszerfalat még életemben nem láttam. Valószínűleg ez látszódott is rajtam és hát annyit sikerült is kinyögnöm (tényleg csak kinyögni), hogy :”Nagyon szép autód van.” Egy sima köszönöm-el le is zárta ezt a kérdést és máris érdeklődött tovább a napom felől….semmi nagyképűség, semmi számomra érthetetlen magyarázat elkezdése arról, hogy mennyit fogyaszt, hány cm3, stb. Amit én láttam, hogy fehér, négy kereke van és belül a már említett paraméterekkel rendelkezik. Egy a lakáshoz közeli plázába mentünk, ahol ismerek egy tuti kis kávézót….imádom a mézeskalács ízű tejeskávéjukat!
Amíg sétáltunk a kávézóhoz azt vettem észre, hogy engem stíröl és közben mosolyog….bakker, tuti elkenődött a szemfestékem. Amikor már kezdtem kicsit frusztráltan érezni magam, rákérdeztem, hogy minden oké-e vagy inkább keressek egy közeli mosdót és ellenőrizzem a “toalettemet”? Erre egy hatalmas mosoly volt a válasz és megnyugtatott, hogy csak azt nézi, milyen csinos vagyok. (Olvadáááááás + pirulás!!)Nem tudom csajok Ti hogy vagytok vele, egyáltalán figyeltek-e arra, hogy a pasi melyik oldalán mentek? Ő ugyanis még erre is figyelt. Mindig úgy helyezkedett, hogy a “helyes” oldalon maradjon. “Köztudott” tény, hogy egy nőnek a férfi jobb oldalán kell mennie. Jó, rendben, most lehet ítélkezni, fintorogni és különböző jelzőkkel illetni, de nekem ez ha nem is számít, mondjuk úgy, odafigyelek erre.
Nos, megérkeztünk a kávézóba, csüccs, rendelés.
Nagyon jó érzés volt Vele úgy beszélgetni, mintha valamilyen szinten már ismerném Őt. Hiszen a találkozásig tényleg sokat kommunikáltunk, még hogyha csak írásban is.
Szóba került minden amit általában ilyenkor “megbeszélsz” a másikkal.
Majd egyszer csak (tényleg nem tudom hogyan jött elő ilyesmi téma), elkezdett beszélni nekem a férfi vs. női agyról egészen az evolúció kezdetétől. MI VAAAAN???
Szerintem itt nem volt teljesen őszinte a mosolyom. Próbáltam mindenféle dologgal oldani a feszengésemet, de ő nagyon határozottan mondta az elméleteit. Oké, részben voltak nagyon érdekes momentumai is a “tananyagnak”, de mégsem gondolom azt, hogy egy ártatlan kis kávézás közben nekem doktori ismereteket kellene szerezni a Discovery Channel legújabb felfedezéseiből.
Hála Istennek egy idő után észrevette, hogy kissé üveges tekintettel bambulok rá….higgyétek el, nem azért, mert full hülye vagyok.
Ettől a röpke kis kitérőtől eltekintve, jól éreztem magam. Megkávéztunk, kicsit beszélgettünk még, aztán hazavitt.
Bevallom, nem tudtam eldönteni, hogy vajon lesz-e folytatás vagy végleg elvágtam magam nála azzal, hogy nem igazán mélyültem el vele az élet nagy kérdéseiben.
Nos, lesz ami lesz….mindenesetre, a csoki elfogyott 😉
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: