Az új kiegészítőm…

Dilemma….sajnos elég régóta szemüveges vagyok :-(. Az elején (gyerekfejjel) még tetszett is a dolog, mondjuk azt nem tudnám megfogalmazni, hogy miért. Később, amikor már nem csak tanuláshoz, TV nézéshez kellett feltennem a “keretet”, kezdett idegesíteni. Főleg nyáron, amikor a szemüveg miatt nem tudtam napszemüveget hordani és akkor talán még nem is voltak ennyire ismertek a fényre sötétedő lencsék. Szóval maradt a kontaktlencse….teljesen más világ. Egyfajta “szabadságot” éreztem :-).

Csakhogy történt valami….reggel amikor tettem volna be a lencsét, láttam, hogy megsérült. Neeeee!!!!! Tartalék van itthon? Hát persze, hogy nincs!!

Nem volt mást tenni, szemüveg fel, irány a munka. Siettem ahogy csak tudtam, igyekeztem kissé lehajtott fejjel menni, nehogy ma jöjjön szembe Mr. X. Jó-jó tudom, hogyha valaki szeret, úgy fogad el ahogy vagyok és hogyha éppen kinyúlt macinaciban lát meg, akkor is vörös szőnyegen végigvonuló díva vagyok/leszek a szemében…..de jól is hangzik :-D!!

Nos, eljutottam a buszmegállóba. És itt megtörtént számomra az első “csoda”….az egyik ott álló, igen kellemes kinézetű srác rám pillantott és MOSOLYGOTT!! RÁM! :-))))!! Igen, ellenőriztem, nem telefonált, nem hallgatott rádiót headsettel a fülében, nem állt mellette senki, így biztosra vettem, hogy a mosoly nekem szólt. Milyen könnyű nekem örömet okozni, ugye?

Sajnos nem arra a buszra szállt fel amelyikre én, de máris szebbé tette ezt a szürke időt számomra. Gondolom valamennyire én is neki….főleg, hogy a mosoly után kissé elpirultam és elég zavartan kezdtem viselkedni :-). Azért ne gondoljátok túl, nevetségessé csaknem váltam…..remélem!

A busz persze szokásához híven tömve volt. “Imádok” magassarkúban egyensúlyozni, hogy lehetőleg senki ölébe ne pottyanjak, senki ne nyomja magát az aurámon belül, és így tovább. Utaztunk, zötyögtünk drága utastársaimmal együtt, amikor is kb. a második  megálló után az előttem lévő ülésben ülő srác felpillantott az újságjából. Én éppen hogy ránéztem, hiszen minden erőmmel arra koncentráltam, hogy egyenesen tartsam magam Schumacher vérvonalából származó sofőrünk bravúros kanyarodásai és fékezései miatt. Itt jött egy újabb váratlan fordulat….a srác (remélhetőleg nem csak szánalomból) eltette az újságját, felállt és átadta a helyét. (Nem, nem azért mert éppen leszállt). Hát….pislogtam párat kicsiny kis szemüvegem mögött és lehuppantam.

Tudom, egyre több ember hord szemüveget, sőt, van aki külön divatszemüveget vásárol magának, de én a mai napig úgy voltam vele, hogy szemüveg= -1 pont.

Nem tudom, hogy a mai két kellemes eset valóban a szemüvegnek “köszönhető-e”, de egy biztos….hogyha ilyen hatást is elérhetek vele, azt hiszem, gyakrabban hordom majd.

És ami a lényeg, már nem lehajtott fejjel! 🙂