A másnapom szokásosan kezdődött. Felkeltem, elkészültem, irány a munka. Útközben gyorsan megnéztem az e-mail fiókomat és hát miért is ne, felmentem a már többször is említett “kék-fehér” oldalra. Üzenetem jött….Tőle.
Ezek szerint annyira mégsem néztem Rá értetlen tekintettel :-). Valószínűleg Ő is végiggondolta az előző napi talinkon folytatott beszélgetésünk némely elemét, legalábbis szerintem. Olyan nem létezik, hogy valakire ennyire “érdekesen” néznek (mint ahogyan én néztem Rá tegnap) és mégis folytatni kívánja az ismerkedést….vagy tényleg én vagyok csak ennyire naiv :-).
Nem csűröm-csavarom tovább, a lényeg, hogy a következő napokban folytattuk az e-mail váltásokat (elég sok mindent megtudtunk a másikról legyen szó múltról, jelenről és a tervezett jövőről…..hozzáteszem, szimpatikus és szerintem hasonló tervekkel rendelkeztünk), SŐT többször fel is hívott, hogy éppen mit csinálok, van-e valamilyen tervem a hétvégére……..mik vannak???!!!! Nekem ez ekkor (sajnos) igenis csodának számított, hogy a pasi felhív telefonon és nem csak e-mailben értekezünk. Amúgy nem csak akkor számított új dolognak, bevallom a mai napig elkerekedik a szemem hogyha az ismerkedés periódusában a “FÉRFI” felhív.
Szóval megbeszéltük, hogy pénteken talizunk. Mivel péntekre már elhívtak bulizni, ezért abban maradtunk, hogy én elmegyek az ismerőseimmel bulizni, ő is elmegy az ismerőseivel bulizni és majd valami közös ponton összefutunk. Ahogy a népmese mondaná: a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Gondolhatjátok mennyire vártam a pénteket :-))). Egy szórakozóhelyen, társaságban csaknem kezdjük el újra boncolgatni a világegyetem kialakulásának rejtélyét. Vagy igen???
PÉNTEK (az én napom). Este találkoztam a barátaimmal/ismerőseimmel. A terv az volt, hogy kb. 1,5-2 órát maradok velük azon a bizonyos helyen ahova szervezték a bulit (én konkrétan nem szeretem azt a helyet), majd szépen elslisszanok a másik helyre, ahol Vele találkozom.
Nos, a bulihelyen a hangulat valóban nem volt felejthetetlen, így már alig vártam, hogy indulhassak. Tisztára mint egy csitri…
Beszélgetés, iszogatás a barátokkal, de közben két percenként ellenőriztem a telefonomat, hogy vajon keresett-e már. Nem mintha nem éreztem volna abban a “hatalmas” táskában az esetleges telefonrezgést, a biztonság kedvéért folyamatosan vizslattam a kijelzőt. És egyszer csak jött a hívás. Kiderült, hogy Ő már taxiban ül (ráadásul egyedül, mert állítólag a többi srác bemondta az unalmast) és úton van arra a helyre, amit végül megbeszéltünk közös találkozó pontnak. Na, Vikike elkezdett agyalni, szegény, egyedül van, nekem is indulnom kellene, hogy ne kelljen a srácok nélkül lézengenie. (Hogy én milyen rendes csaj vagyok….). Mondtam neki, hogy akkor én is indulok, mire megkérdezte, hogy honnan jövök, mert akkor értem jönne. Én hősöm!!!! :-)))
Így is lett. A taxiban úgy viselkedett velem, mintha régóta egymás életének részesei lennénk és a mindenki által irigyelt rózsaszín ködben élő párok egyikét alkotnánk. Jó, jó, már két Mojito is volt bennem, szóval valószínűleg e miatt is felerősödtek bennem ezek az érzések….vagy csak szimplán már tényleg vágytam arra, hogy újra érezhessem ezt (jó kifogás sosem rossz).
Tehát, megérkeztünk a “közös pontra”. Egy kicsi sorban állás (közben folyamatos átölelés részéről, hogy ne fázzak…ejha!), bent kabát lesegítése (közös biléta….hűűű!), majd egy italmeghívás. Egyszóval, minden jól alakult.
Táncoltunk, iszogattunk, beszélgettünk. Majd egyszer csak csatlakozott hozzánk egyik barátnőm és pár barátja. Így még jobb lett a buli.
Vele is egyre “közelebb kerültünk” egymáshoz, nincs mit szépíteni, igen, volt csók is. Az egész hét annyira intenzív volt kettőnk között, hogy nem igazán hiszem azt, hogy lett volna nő, aki a történtek után ne gondolta volna azt, ebből soha nem lesz semmi. Higgyétek el, azóta én is változtam már és kezdem felfogni, hogy a világ bizony teljesen a feje tetejére állt.
De térjünk vissza az estéhez. Mint már említettem, minden klappolt közöttünk és a buli is nagyon jó volt. Kb. 4 óra lehetett, amikor eléggé elkezdtem érezni azt a bizonyos tompa fájdalmat a lábamban ami arra enged következtetni, hogy most már igazán jól esne magassarkúról laposra váltani. Hát, szerény kis nyomoromnak hangot is adtam, hogy akkor én most már mennék.
“Hercegem” készségesen odakísért a ruhatárhoz, kikérte a kabátokat, majd óvatosan rákérdezett, hogy akkor hazavihet-e taxival, vagy amennyiben én is úgy érzem és nem veszem tolakodásnak, a sofőrnek inkább a saját címét adná meg és így meg tudná mutatni nekem azt az orchideát, amit nemrég vett.
Na emberek….fel van dobva az érme. Kattogás……tik, tak, tik, tak. Mi is legyen? Az igazság az, hogy én nagyon nem akartam, hogy véget érjen az este, mivel nagyon jól éreztem magam Vele. Nos, lehet követ vetni rám, maradjunk annyiban, hogy Budára mentünk……nem, én nem ott lakom.
A lakásba érve első dolgom az volt, hogy megszabaduljak a cipőmtől. Igyekeztem nem túlságosan hangosan felujjongani az örömtől (amúgy még mindig a cipőm levételéről beszélek ám ;-).
Kis körbevezetés (mellesleg tényleg nagyon szép volt az orchidea), esetleges kávé vagy egyéb ital felajánlása, majd végül inkább csak egy zuhanyozást választottam.
Ilyen fáradságot már régen éreztem, szóval gyors zuhany és irány az ágy.
Aztán…..
Reggel.
Ahogy azt a filmekben (némelyikben) látod. Lassan nyitogatod a szemed, körbenézel, rájössz, hogy a hálószobád falszíne nem is ilyen, illetve hogy az ablak ami eddig veled szemben volt, az éjszaka folyamán átkerült a szoba jobb oldalára. Ahhha, tehát nem otthon vagyok. Mindegy, amíg nincs itt, gyorsan “rendbe szedem magam”. Gyors hajkaparás tíz ujjal, arcdörzsölés, nyakig felgyűrődött póló megigazítása, stb.
De hol van Ő? A választ hamarosan megkaptam két forró tejeskávés bögre és egy hatalmas “Jó reggelt!” mosoly kíséretében. Ez ám az élet Babolcsai néni :-).
Megkávéztunk az ágyban és közben hallgattuk az esőt….tisztára mint egy romantikus filmben.
Aztán megkérdezte, hogy mit csinálok aznap, mivel neki az anyukája születésnapjára kell mennie, ráadásul nem sokára és még ajándékot is kell venni…..egyszóval, ha nem értettem volna, ez egy kisebb célzás volt, hogy ideje öltöznöm és helló!
Zuhany, öltözés, közben még kaptam egy müzli szeletet is az elmulasztott reggeli miatt.
Csak hogy értsétek, itt még mindig nem esett le nekem az, ami esetleg a már “tapasztaltabb” embereknek igen.
Hívott nekem egy taxit, majd lekísért. Ja, a taxira még pénzt is kaptam ám….igen, bizony, így volt. Bevallom én is pilláztam eleinte, de az agyam azt mondta, látod Viki milyen lovagok élnek még itt.
Úton hazafelé vettem észre, hogy bizony a fülbevalóm ott maradt nála, ezért írtam egy sms-t, hogy amennyiben megtalálja, kéretik nem feltenni semmilyen adok-veszek oldalra :-).Vette a poént, kontrázott is, hogy már elkéstem az üzenettel, mert már licitáltak is rá. Amúgy komolyra fordítva a szót abban maradtunk, hogy természetesen megkapom majd….ja, csak azt nem tudtam még, hogy hogyan?
Hazaértem, beszámoltam mindenről barátnőmnek és boldogan tettem-vettem napközben, így eltelt a szombat.
Vasárnap ugyanez volt a program.
Nem tudom feltűnt-e, hogy eddig még nem írtam egyszer sem, hogy érkezett volna sms, telefonhívás, füstjel, morzejel, vagy bárminemű megkeresés részéről. Hát jól van, majd biztos holnap, gondoltam, szombaton úgyis családi banzáj volt, vasárnap pedig gondolom pihi és amúgy is említette, hogy vitt haza egy csomó munkát, szóval szegény biztos el van havazva.
Hétfőn délután már nem igazán bírtam és írtam neki egy üzit, hogy remélem jól telt a szülinapozás, haladt a munkájával, stb.
Kaptam is választ (kemény 2 mondatot), hogy minden ok, reméli épségben hazaértem (ugye figyelitek, hogy ezt HÉTFŐN kérdezte meg úgy, hogy SZOMBATON délelőtt jöttem el tőle!!) és igen, vasárnap dolgozott, el van havazva.
Ekkor már kezdtem sejteni, hogy valami itt nem frankó, ezért bátorkodtam megkérdezni, mikor számíthatok a fülbevalóm átvételének lehetőségére. (Csak hogy értsétek, nem egy bizsu kínai fülbevalóról van szó….)
Erre is kaptam választ (kész főnyeremény a srác), idézem: “Látom sürgős, küldj egy pontos levelezési címet :-).”
HOGY MIT KÜLDJEK????????
Hát, erre azért egy “kicsit” eldurrant az agyam. Írtam neki egy mailt, amiben kifejtettem, hogy úgy látszik még tényleg van mit tanulnom az emberekről, mert nem gondoltam volna azt, hogy egy pasi képes több, mint egy héten keresztül “nyomulni”, udvarolni, stb., aztán egyszer csak POSTÁN keresztül szíveskedik visszaszolgáltatni valamit és még arra sem veszi a fáradságot, hogy személyesen adja át.
Persze, ennél kissé hosszabbra sikeredett az üzenet és hát igen, a címem is szerepelt benne.
Ami viszont tényleg megdöbbentett, az a válasza volt.
Szerinte miután szombaton felkeltem, ő már érezte, hogy kissé hűvös közöttünk a hangulat (?!?!?!?!?!?!?!) és állítólag azt érezte rajtam, hogy számomra ez ennyi volt. Nem tenne semmit sem másként, mert nagyon jó volt velem minden és emberileg/stílusra sincs velem semmi gond (legalább számára nem “sugárzok” túlságosan), de neki most más elképzelései vannak.
Atya Úr Isten!! Na, erre már inkább nem reagáltam semmit.
Másnap kaptam egy újabb mailt, amiben közli, hogy ma adta postára a fülbevalómat és amilyen rendes volt, ajánlva adta fel, ráadásul az ajánlott szelvény ragszámát is átküldte, hogy ha esetleg nem érkezik meg a csomag, akkor tudjak reklamálni és utána tudja járni.
Hát nem éééédes??
Két nap múlva megkaptam a fülbevalókat.
Hogyha nem érkeztek volna meg, utána tudtam volna nézni a postán….de mi van Velem? Az ember hol tud egy újabb csalódást megreklamálni?
Vajon létezik valahol Érzelmek Könyve a Vásárlók Könyve helyett?
Nem tudom, talán egyszer majd utána nézek….mondjuk a Discovery-n.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: